Az Ihlet
Mondd ki tagadja
hogy kiragadva a szürke időből az égbe kerül az ki velem jár s benne a nektár végre kicsordul a vér nemesül küldd ide bátran fölviszi szárnyam megmutatom neki mennyire szép lenti világom s majd ha lerázom vad zuhanása kimossa eszét s arra ki érdem nélküli pénzen vette magának a tiszteletet kripta-sötét vár s közben a létrán lent maradó fütyül új szeleket és te dilettáns ostoba kortárs nagyszerűségem a szádra ne vedd hangod elolvad s nincs az a holnap melybe’ citálhatnák a neved kár hogy e tépett furcsa vidéket senki ma senki se zengheti meg mert tovaszálltam a hangom a szárnyam drága uram nemes Eszme tied! |