Az Öntudatról
Igen, mint a méhkirálynő a kaptárban,
a herék rendre bemocskolnak, szülöm a petéket, mint a gép, pempővel etetik fájdalmam, hogy bírjam, nem látok napfényt, csak rajzáskor, a tér és a repülés kínoz, elhanyagolt izmaim és szárnyam, a tömeggyártásban eltorzult ízeim recsegnek, gyötörnek, de visznek újabb palotámba, újabb börtönömbe, én vagyok a méhkirálynő, szolgák szolgája, fajipari nagyüzem, s csak akkor szabadulok föl, ha világra hozom szerencsétlen utódomat. |