Mint a nyelv hegyén időző gondolat,
vár a virradatra még a pirkadat.
Lassú szél fülembe hordja DEVA(WOOD)
kínosan nyöszörgő nevét, mint tanút.
S míg az óriási plasztikok fölött,
hálózsákomból a fűre költözök,
úgy ereszt a könnyű, csöndes éjszaka,
mintha egy sokat megénekelt anya
dús öléből hullanék a fényre. És
bűnös öntudattal ér az ébredés.