Nem tudtam hinni szép közös jövőt,
nem nézegettem kertes házakat,
nem újítottam pesti bérlakást,
nem érdekelt a csempe és fuga,
gyereknevet hiába mondogattál,
nem vágytam járni messzi tájakon,
nem hittem azt, mi van, maradhat így,
talán csak én tudom: szerettelek.

Nem mondtam azt, hogy fáj, ha nem velem
voltál vidám, a sok kis társaság,
ezernyi vicces külön programod,
nem mondtam azt kezedre: otthonom,
anyám öle s koporsóm bélelése,
nem mondtam kincseidre, hogy vagyon,
s hogy nem miattad, érted izgulok,
talán csak én tudom: szerettelek.

De most se mondom azt, hogy visszavár
a ház, a csempe, fúga, bérlakás,
ha gyereknevet újra mondanál,
nem látnál rajtam vágyat, örömöt,
nincs bennem semmi szebb, csak az, mi volt,
s már nem tiéd, tán nem is volt soha,
a fogkrém viszont lassabban fogy el,
és ebből én tudom: szerettelek.