Nagy Zsófi gyermekkori barátom, festményeit ugyanazzal az értetlenkedő csodálattal szemlélem, mint pl. Zarándy Ákos kortárs zenéjét. Ha valaki le tud festeni egy naplementét vagy egy atomtengeralattjárót, akkor miért fest háromszögeket meg köröket?

Eléggé adja magát a replika, hogy ennyi erővel, aki tonnaszám írhatna szépen rímelő, szívhez szóló mulatós slágereket, az miért foglalkozik pl. haikukkal vagy nagy-aszklepiadészi strófával?

Szerencsére Zsófi - ahogy Ákos is, és ahogy én is igyekszem - nem a parnasszust kívánja ostromolni absztrakcióival, hanem a mű és műértő kapcsolata számára kívánja a legnagyobb szabadságot megadni.

Az est érdekessége volt, hogy a műsort az a Weiner Sennyey Tibor vezette, akivel az első könyvem megjelenése óta rendszeresen összesodort az élet, mindig kellemesen elbeszélgetünk, és aki egészen véletlenül Nagy Zsófinak is kedves ismerőse.

A képeket egyébként tényleg meg lehetett enni: a festményeket stilizáló aprósüteményt sütött Zsófi, hogy még könnyebben fogyasztható legyen a művészet.

Az eseményről beszámolt a Tibor által huzalozott drot.eu is.