Csókkal árvulsz el, barátság,
határokon túlra mentem,
gyönyörű volt, néma hátság,
csúcsok, hóval ellepetten.

Kristályvizű tavaidban
fellobbant kihűlő fényem,
fenyves-zúgó szavad itt van,
múltam poros rakterében.

Lankáidon heverészvén
mélykék egedben fürödtem,
fölülről a hollók nézték,
hogy pihenek elgyötörten.

De örökké ez sem tartott,
lejárt vízummal kezemben
visszanéztem a határról:
mindent, mi volt, tönkretettem.