2010-10-21 | 2010. október

Székelyföld

Minden a helyére kerül

A KIRÁLY


Állam, állam, édes állam,
évezredes nagy halálban
porladjon el bár a vállam,
foglak jobb kezembe zártan,
állam álom, álom állam.

 

A HARCOS


Állam, legyél újra ország!
Apáról fiúra forrsz át,
nagy családok nagycsaládja,
aki hamis csókkal áldja
neved, ne vedd szent öledbe,
sarkantyút minden ölebbe!

 

A MÁGUS

 
Vonakodj az erőszaktól,
amit ilyen erős szag tol,
sohasem jut fel a hegyre,
Sziszifusszal gurul egyre.
Inkább nézz körül szerényen,
ne maszturbálj pár erényen,
ne vakítson el a részlet,
fogadd már el az egészet.

 

A SZERELMES

 
Hiszek benned és magamban,
köd felettem, köd alattam,
köd előttem, köd utánam,
párától serceg az áram,
hallok minden vezetéket,
nem szónokok, de zenészek,
nem értem, csak mélyen belül
minden a helyére kerül.

Az huszadik században kimúlt állatfajok summája

Íratott fejfára az nemes állatok
fajainak neve, a’ kik e’ századot
túlélni nem tudák, lettek légyen vadak,
vagy akár szelídek, s végképp kihaltanak.

Ennek a’ fejfának következzék most szép
versezett summája, s a’ mit itt megmondék,
tekintessék akár subjectiv álságnak,
nem szolgálhat másnak, tsak az igazságnak.

Mikor íratnak volt épp kilönczszázkettőt,
egy madárfaj száma nem ére el egy főt:
az Aucklandi Bukót a’ kapzsi vadászat
irtá ki, és a’ sok betelepült állat.

A harminczas évek hoztak vala múlást,
emlősök, madarak számára pusztúlást:
egy a’ Fehérfarkú Erszényes Nyúl, drága,
s az Erszényes Farkas a’ második pára.

Jaj, a’ harmadiknak igen fáj a’ vége,
kipusztult vala a’ Rózsásfejű Réce.
S a’ Jávai Bíbic, szumátrai madár,
a’ mezőgazdaság okán nintsen ma már.

Majd a’ Schombruck-szarvas, egy thaiföldi patás,
a’ vadászat vala néki örök tsapás.
És még mennyi lélek, a’ kit egy évtized
pusztíta ki végleg, őket ki zengi meg?

S midőn jöve az Úr kilönczszáznegyvene,
a’ Bali Tigrist is megevé a’ fene.
Egy tizedvel később szegény Barátfókát
a’ karibi vizek többé már nem óvák.

Újabb tíz esztendő és a’ Hosszúlábú
Alfakusz madarat az örök-étvágyú
patkányok szoríták ki élőhelyérül,
kiket hajók hoztak vala sok vidékrül.

Mezopotámia büszke dámvad faját
szép agants díszíté, ez okozá baját.
Levadászák ízig, éppen ötvenötben,
e’ képp szól a’ fáma már az én időmben.

Majd nyolczvankilönczben az Óriásvötsök
tűne el a’ színről, amíg bátyok, ötsök
politizálásval bezengék a’ Házat.
Kesereg miattok ez az egész század!

Bizony, jó olvasó, emlékezz e’ szóra,
minden nemes fajnak üttetik egy óra,
a’ mi után késő adni segédkezet,
s nem marad más vigasz, tsak az emlékezet!