2012-06-25 | XXIII. évfolyam 2012. 12. (602.) szám (2012. június 25.)
Gyászreakció
(Az első év)
a fürdőszoba padlóján fehérre marta a fugát a könny csempék hajszálrepedései futnak térd- és ökölalakban a mennyezetet szitkok pernyéi takarják függőlegesen kettéhasadt a tükör lerakódik a megbékélés de takarításonként felszínre kerülnek a síremlékek (A második év) A gyógyszer és az alkohol, koholmány csak, hogy felszínes: minek maradjak ott, ahol csaholva kerget bármi nesz, akad még csók az éjben, élj benne, mint a csillag, ha szédülök, beleng, az égen ő az illat, a fejben rend ne lakjék, csak por és zaj és fények, barátok? ellenségek? így egyiktől se félek – de néha-néha mintha itt hagyna egy-egy óra, mögöttük csöng a csönd, a gyilkos lételem – és újra kell a méreg, keverjetek, ha kérek, vigaszt ez úgysem ad, de ezt is elfelejtem, s minek vigasz nekem, ha mámorom lefejtem? (A harmadik év) A vigaszfa vigaszágán virul végre a virág, örömszínben, aranysárgán, odatódul aki lát. Indulunk nagy zümmögéssel, vén Királynőnk kölykei, ki a kaptárkoponyából: szedjünk nektárt Őneki! Ezer és egy gondolatként szüreteljük le a jót, s visszük haza, hadd örüljön, etetjük a Nagyanyót. És mialatt szüreteltük, elhittük az igazát: szabadsággal kínált minket vigaszfán a vigaszág. Átköltözünk egytől egyig, nektárt hordunk át oda, egy a gond: a sok herének ki legyen az új ura? Nincs királynő, megesküdtünk: „A régit nem hozom át!” s körbedongunk gömbalakban egy új kaptárkoponyát. (A negyedik év) Ugrál benned a lét, s te is ugrálsz benne a létben. Mint egy gömb, gumiból, benne elég levegő, áttetsző falain bár nem tisztán jön a fény át, annyi igen, hogy az út látszódjék valahogy. Gond akkor van csak, ha te bent pattanni szeretnél, ám a terepviszonyok másfele indítanak. Buksi fejeddel fogsz tompán a tetőre tapadni, fordul a gömb, s a világ körberöhög sebesen. Attól függ, hogy a völgy, min a gömb lefelé gurul éppen, mennyire mély, meredek, hogy mikor áll le veled. Hányni ne próbálj itt, mert nincs bevezetve a közmű, szedd hát össze magad, s ugráld végig utad! LombikKonstancinápoly környékén
Míg az üvegét egy alpinista mossa,
Kinek köteleit magas szél kapdossa, Hadd vezetlek körbe, kattogjon a Nikon, Bemutatom neked gigászi lombikom! Ott lent a pincében, lom és rom és por van, Ne menjünk le, Múzsám, fotózd innen, gyorsan! Van annál szebb vidék, nézd a talajszintet! Ránk mosolyog innen egy tiszta tekintet, Anyai fülednek biztosan oázis, Amikor egy költő éppen csak oázik. De hagyjuk el, Drága, ezek csak ösztönök, Két szinttel feljebb már ő is egy rossz kölyök: Nézd, egy macskát pörget a farkánál fogva, S a Doppler-effektust ennélfogva tudja. Gyere, másszunk feljebb! Képregényvilágból Lopkod ki hősöket, montíroz és másol, Kreatív a gyermek, szuper-képességek Egyvelegével hoz jót a népességnek. Amott egy tanárnő, ruhája fátyola Mindent elénk tára, mikor lehajola, S nézd a következő hatvanhárom szintet: Mennyi képzelt helyzet, lesül a tekintet! Színesebbre festi, mint a valóságot, Olyanokat lát, mit tévében sem látott. És még fogalma sincs, mekkora hibát vét, Hogy nem folyamodik valódi libákért. Na és itt a könyvtár, épp a WC mellett, S hogy melyik tágasabb, könnyű a felellet. Ebben a kicsiben sincsen semmi rendszer, Lévén felforgatja minden évben egyszer. S fölértünk a mostba, gyönyörű iroda, Asztallal és géppel, éppen most ír oda. Konstanzról ír, látod, hogy arra mi folyik, S hozott egy kezdeti konstanzi nápolyit. Ugye kéred, Múzsám? Tátsd csak ki a szádat! Ja, és egy apróság: sajnos nincs kijárat. |