A lámpaoltás utáni csönd
egy túlvezérelt erősítő:
az asztalon koppanó bögre,
a felsercenő cigarettaparázs
bömböl és visszhangzik
egy virtuális térben,
amit betölteni kevés vagyok.

Ilyenkor, mint a gáz, tágulni kezdek,
elhanyagolhatóságig ritkulok,
és elvegyülök a sötétanyaggal.

Ha felvillan egy gondolat,
a hirtelen jött gravitációban
múltammal és jövőmmel
feketelyukká sűrűsödöm,
és színes kavalkádként megrekedek
saját eseményhorizontomon.

Álmomban két egymással ellentétes
irányú sugárban kiáramlik
a kritikus tömeg fölötti mennyiség.

Látszik-e most szemeimben a tűz,
mit a reggeli hit ragyogása csihol,
ha a víz s a tükör már nem fenyeget?

S majd fáklya leszek, ha kiittuk a gázt,
aki újra kiontja a vak vacogóknak
az isteni láng lobogó melegét?

És lesz, aki estig a tűzre vigyáz?