Viszonylag ritka az olyan költő, aki egész életformáját a költőségnek szenteli (ez még nem ritka), és még meg is tud ebből élni (na ez már ritka), ráadásul nem csak megél, de oktat, szerepel, szórakoztat, játszik, közöl, és még arra is van ideje és kapacitása, hogy szemezgessen a kortársak közül, és saját - nem kevés munkával felépített - közönségéhez eljuttasson ismert és kevésbé ismert alkotókat.

Ehhez a multitaskinghoz nyilvánvalóan időgép kell, nem is egy, máshogy nem fér bele a nap 24 órájába ez a pörgés.

Lackfi Jánosnak viszont szemmel láthatóan több időgépe is van, így arra is volt kapacitása, hogy megtalálja, és a turkálójába beemelje két versemet.

A felvezetője is igazán telitalálat:

"Hej, ha az ifjak odacsapják, márpedig odacsapják keményen. Sarkukat a betonhoz, fejüket a falba, öklüket az asztalra, csak úgy táncolnak a poharak. Igazán férfiasan haragos, dacos, mégis rezignált két vers evilágiságunkról…"

Ezúton is köszönöm, és szívből ajánlom a Turkálót.