Toldi Miklós rockénekesként született újjá

Mikor nevetett végig egy elbeszélő költeményt? Lecserélhető-e Toldi Miklós legalább néhány órára egy rockénekesre? Dobai Bálint cédényi kötete annyira pezseg, hogy önmagában felér egy nyári fesztiválnappal.

Dobai Bálint a Titántorkú Sámsonnal egy manapság nem túl divatos műfajt éleszt újra: az elbeszélő költeményt. Ellentétben az első kötet (Megfáztam egy temetésen) néhány filozófiai témájú, létet, időt, költészet és a költő szerepét taglaló versével a szerző új művében „csupán” szórakoztat. Ezt viszont olyan hatásosan csinálja, hogy az Arany János Toldijára kísértetiesen hasonlító dallamosság, formai megoldás („Ég a szülőágyon egy szépasszony arca, / kövér páracseppek legelésznek rajta”) simogatja a gondolatainkat, megnyugtatja, kikapcsolja az idegeket, felhőtlen nevetéssel tölti ki azt a rövid időt, amelyet a rock-Sámson igényel.

A könyv azonban nem amolyan könnyű idill, amely csak pillanatokig varázsolja el az embert. A sorok tovább lüktetnek az olvasóban, olyanokká válnak, mint egy közismert sláger a rádióból, vagy kedvenc zenekarunk egy-egy sokatmondó melódiája.

A nyári fesztiválokról hazaérkező fiataloknak jó kis levezetőként szolgálhat, a könyv formai kivitelezése is kedvez egy meghosszabbított nyári kalandnak. A cédékre emlékeztető, sötétbarna borítós, hosszú hajú szólógitárost ábrázoló könyv zsebben vagy a legkisebb női retikülben is kényelmesen elfér. Olvasása azoknak is ajánlott, akik a fesztiválokból már kiörgedtek, de szívesen emlékeznek vissza azokra az időkre, amikor kedvelt időtöltésük egyike volt különböző rockkoncerteken kiengedni a gőzt, s ezért nem ismeretlenek számukra az olyan zenekarok nevei, mint az Iron Maiden, a Metallica, a System of a Dawn, a Guano Apes, az ZZ Top, a Helloween, az Aerosmith, a Nirvana, a Tankcsapda vagy a Pokolgép.

A kötet egy előhangból (stílusosan INTRO-ból), 22 énekből, vagyis VERS-ből és egy utóhangból áll, melyet a költő QUTRO-nak nevez. A fejezeteket közismert heavymetál-dalszövegek részletei vezetik föl, amolyan mottóként, kedvcsinálóként. A Metallica, a ZZ Top vagy a Tankcsapda mellett találhatunk egy Milton-, egy Arany János- és egy Backstreet Boys-idézetet is.

Dobai szándékosan emlékezteti Arany János Toldijára az olvasót, az ő formai megoldásaira támaszkodva próbálja rockra alkalmazni a négyütemű felező tizenkettest:

„Ég a szülőágyon egy szépasszony arca,
kövér páracseppek legelésznek rajta,
Ki a kezét fogja: mintha Toldi Miklós,
a rádióból meg segít tolni Meat Loaf.
Elfordul az orvos, mert fogó kell neki,
ugyanis a baba ököllel törne ki”.

A költemény hőse, Titántorkú Sámson Toldi Miklóshoz hasonlóan nagyon erős, a nép egyszerű fia, aki igazságszerető, érző szívű is. Csak annyi a különbség, hogy ő a 21. században él, hőstetteire, utazására, harcaira s végül megdicsőülésére ennek megfelelően kerül sor. A főhősről kiderül, hogy nem mindennapi körülmények között jön a világra: ökölbe szorított kezeiből metálvilla nő ki, s olyan a születés pillanatában, mintha egy fesztiválon bújna ki a hálózsákból.

A humor, a dobpergést idéző, lüktető ritmus, a szójátékok mind spontánnak hatnak. Dobai könnyedén veszi a formai akadályokat, mintha élőbeszédben is a négy ütemű felező tizenketteseket használná. Sámson hosszú hajának köszönheti varázserejét, amelynek segítségével a gonosszal, vagyis a csöveseket verő, maffiózó kamaszgyerekkel könnyedén el tud bánni.

Sámsonnak sok közös vonása van bibliai elődjével. Ezzel érzékelteti az alkotó, hogy itt tulajdonképpen a modern mítoszteremtés a szándék, rocklegendát szeretne kreálni. „Ökle, mintha volna egy szamár álkapcsa / ezer filiszteus ellen szavatolva” – olvashatjuk. A bibliai történet szerint Sámson egy szamár álkapcsával ver agyon ezer embert, és ezt a képességét Dobainál is megtartja.

A történet nagyon pörgős, a szerző nem sokat teketóriázik. Már a tizedik oldalon elveri Sámson a gonosz kamaszkölyköket, akik bosszút forralnak, és eldöntik, minden áron elkapják a grabancát. Ugyancsak itt találkozunk egy másik, a bibliai szövegre utaló motívummal, illetve szereplővel, Delilával. A hős egy szemeteskocsi mellett ismeri meg, és persze fülig szerelmes lesz belé. A nő egy Daciát ajánl fel neki, amellyel elmenekülhet ellenségei elől. Ezt természetesen nem fogadja el, hanem egyedül indul a közeli hegyekbe elrejtőzni.

Bár semmi erőltetett, patetikus erdélyiesség nem fedezhető föl Dobai soraiban, a finom kis utalások azt mutatják, hogy számára fontos: a cselekmény nem angol környezetben, hanem erdélyi magyar közegben játszódik.

Ilyen és ehhez hasonló képeken nevetjük halálra magunkat, s faljuk a sorokat türelmetlenül, hogy mikor következik egy másik jó poén:

„Amikor még izzott hősünk acélökle,
s a csövest rábízta a rohammentőkre,
meglátott odébb egy szelekítv konténert,
meg egy csinos hölgyet, aki épp térdelt:
tantrikus jógával készült a műszakra,
de most fölfigyelt a tesztoszteronszagra.”

Néhány nagyon erős filmszerű kép is erősíti a könyv olvasóbarát jellegét. Ilyen az a jelenet is, amikor Sámson legyőzi a medvét, „s a medve nagy zajjal toccsan a tetőre”.

„Nem tudja egy motor, mit ír rá a Karma,
szexi-csöcske lányok heherésznek rajta,
vagy egy árvaházból kupálódott futár
gyilkolja le, vagy szétjátssza egy sukár
falusi legényke, vagy a kertbe tolják,
s hangját rajta alvó macskák dorombolják.
Egyben biztos vagyok, nincsen arról álma,
milyen magasztos a föld körüli pálya.”

A humor másik rétege a lábjegyzetekre épül, amelyeket előszeretettel használ a költő. Néha úgy érezzük, csak a saját maga örömére, hiszen olyan kifejezéseket is megmagyaráz, amelyek eléggé közismertek, mint a „sukár” , a „Dacia”, „túlfeszült ideg” vagy az „Opel-Astra”. Az alkotó tehát gondol azokra az olvasókra is, akik nagyon fiatalok, és nem jártak Erdélyben soha, nem láttak még életükben Daciát, talán nem is hallottak róla, de még Opel Astra sem fordul meg a környékükön lévő parkolókban, és ettől függetlenül nem ismerik a „sukár” kifejezést sem. De a túlzott lábjegyzetelés akár ironikus is lehet, így a zavart olvasót ez is mosolyra készteti.

Sámsonnak csodás, hosszú hajában és erőteljes hangjában rejlik ereje. Ez teszi lehetővé a budapesti fellépéseket, a fergeteges koncerteket, fellépését a Tankcsapdával, majd egy New York-i kiszállást is, ahol az Iron Maidennel egy színpadon mutathatja meg a tehetségét. Sőt Dobai a fokozás költői eszközével élve az űrig hatoló hangokról is említést tesz.

Ellenségei mindvégig ügyködnek azon, hogy megsemmisítsék Sámsont, még repülőgép-szerencsétlenséget is próbálnak összehozni, amelyet a nagyerejű hősnek sikerül megelőznie. Az amerikai turné után egy hidrogénbomba-robbanás kiszőkíti a haját, és csupán egyetlen tincse marad meg eredeti színében, amelyet nagy gonddal ápolgat. Fokozatos hanyatlás következik a pályáján. Először celeb lesz, majd dilettáns költő, olyan sztár, aki még hashajtó reklámozását is elvállaja. Végül egy tehetségkutató műsorban köt ki.

Dobai pellengérre állítja a kereskedelmi tévékben állandóan reklámozott celebeket, kiemelve a szó eredeti jelentését, miszerint ez a hírnév hamis, ki nem érdemelt. Bírálja azokat az írókat is, akik korábbi hírnevükből élve az olvasó előtt már csak kétes értékű művekkel képesek megjelenni. Reagál a tehetségkutató műsorok igazságtalan döntéseire, de még a drogkereskedelem problémáját is érinti.

Dobai Bálint második verseskötete minden igyekezete ellenére nem szárnyalja túl az első kötetetet, bár jelentős és szórakoztató olvasmány. Hiányolhatjuk azt a mélységet, mint amilyet az Eszme című versében olvashatunk:

„Az Eszme pedig fordul egyet,
új csillagjegyben él tovább;
míg káromkodtok, vihorásztok,
széthullt családot nemzetek,
felhúzza újra templomát.”

De az Ananászhéj következő sorai is ötletesebben reagálnak kulturális jelenségekre:

„Útra kelünk. Megyünk a Boltba,
Közös kasszánkon háborogva,
Két meggyűrűzött divatgalamb. (…)

Az olcsóbbik ananászt vesszük,
Vadul egymás szemére vetjük,
S egy félrenyelt héj lesz végzetünk.”

A Titántorkú Sámson könnyedsége, lehengerlő nevettető ereje bizonyára csak előszobája egy újabb, elmélyültebb, de a humort és a formai bravúrokat sem mellőző, nagyon erős harmadik kötetnek. Dobai Bálint elbeszélő költeménye azonban minőségi szórakozást nyújt, akár egy nyár utáni, elnyújtott irodalmi after party keretei között is.

Dobai Bálint: Titántorkú Sámson. Orpheusz Kiadó, Budapest, 2014.

A kritikát az Irodalmi Jelen közölte (2014. szeptember 22.).