Gyere velem a sötétbe,
megcsinállak, megszeretlek,
ne gyújts lámpát, ne gyújts mécsest,
ne zavard föl a keresztet.

dehogy megyek a sötétbe
meg vagyok én már csinálva
ne szeressen engem senki
a kereszttel szemben állva

Gyere velem a sötétbe,
ha didergő hajlatod van,
betakarlak, mint az árnyék
farkasdúlta hajnalokban.

dehogy megyek a sötétbe
ne takarjon engem semmi
kinn a bárány benn a farkas
pulykakakast kéne venni

Gyere velem a sötétbe,
egyszer úgyis odaviszlek,
ha meleg van, megfújkállak,
ott vakarlak, ahol viszket.

dehogy megyek a sötétbe
vakargasd a hasad inkább
a rácson át hideg szél fúj
kell a francnak a kalitkád

Gyere velem a sötétbe,
zárva ajtó, zárva ablak,
idebent a szellem szunnyad,
eltemetni én akarlak.

felégetem a sötéted
te ne altasd el az elmét
hadd temesse el az Isten
hadd riadjon föl a nemlét

Igen, mint a méhkirálynő a kaptárban,
a herék rendre bemocskolnak,
szülöm a petéket, mint a gép,
pempővel etetik fájdalmam, hogy bírjam,
nem látok napfényt, csak rajzáskor,
a tér és a repülés kínoz,
elhanyagolt izmaim és szárnyam,
a tömeggyártásban eltorzult ízeim
recsegnek, gyötörnek, de visznek
újabb palotámba, újabb börtönömbe,
én vagyok a méhkirálynő,
szolgák szolgája, fajipari nagyüzem,
s csak akkor szabadulok föl,
ha világra hozom
szerencsétlen utódomat.