Aludj, Vitéz!Ady: Vitéz Mihály ébresztése után nem sokkal
Szavak. A nap első busza átcipel
baljós fejemmel együtt a Dunán. Lekókadok, a víz meg kussol, pedig ha szólna, visszamondanám, de nem dicsér már téged senki sem. És itt, a mámor leáldozásában, s a fejet tépő másnap-dél előtt, talán a felköhögött kátrány, vagy a tavasz, mint fáradt évelőt: felkölti bennem vékony arcodat. Idegen álmok járják át a lelkem, barátként szólnak, mintha már sokat kártyáztunk volna, jó borokkal... Rosszul leszek, s te láttatsz másokat, beteg lapjárás vesztes asztalon. Aludj, Vitéz, hadd álmodjam álmaid, megírlak egyszer, feltámasztalak, s ha fáj a kornak, majd kihányja. A sors szuszog a bús falanszt alatt, s lesz majd, ki ránk egy pokrócot terít. |