Kaleidoszkóp

I.

A reménytelenség
     cikázik a tájon.
Ha csak percig is,
     de égre néz az ember,
s a hangyányi idő
     arra épp elég most,
hogy itt maradhasson,
     örökre meredten.

Ha csak percig is,
     de arra épp elég most,
hogy itt maradhasson:
     égre néz az ember.
S a hangyányi idő
     cikázik a tájon,
a reménytelenség,
     örökre meredten.

A reménytelenség,
     az most itt épp elég,
s hogy itt maradhasson,
     cikázik a tájon.
A hangyányi ember
     meredten égre néz.

Ha csak percig is,
     de maradhasson örök
a reménytelenség,
     hangyányi épp elég.
Az értelem nélkül
     talán széjjeltörök.


II.

Az értelem nélkül
      talán széjjeltörök.
Elmém szilánkjain
     furcsa fény lobogna,
s hitem rendje teljén
     tagadnám a sorsom,
érzéki parázsban
     várnék jobb napokra.

Elmém szilánkjain
     tagadnám a sorsom,
érzéki parázsban
     furcsa fény lobogna.
Hitem rendje teljén
     talán széjjeltörök,
s az értelem nélkül
     várnék jobb napokra.

Az értelem nélkül,
     hitem rendje teljén,
tagadnám a sorsom,
     s várnék jobb napokra.
Érzéki parázsban
     furcsa fény az elmém.

Hitem szilánkjain,
     érzéki parázsban,
sorsom teljén várnék,
     talán jobb napokra.
Minden lélek mélyén
     végtelen homály van.


III.

Minden lélek mélyén
     végtelen homály van.
Méla dünnyögések,
     torzult sikolyok közt
bolyongó angyalok
     szárnyain kísérlek,
zsinórokon rángatsz,
     s végül magadhoz kötsz.

Méla dünnyögések
     szárnyain kísérlek,
zsinórokon rángatsz
     torzult sikolyok közt.
Bolyongó angyalok,
     végtelen homály van
minden lélek mélyén,
     s végül magadhoz kötsz.

Minden lélek mélyén
     magadhoz kísérlek,
zsinórokon rángatsz,
     végtelen homály van,
bolyongó angyalok,
     méla dünnyögések.

Torzult sikolyok közt
     végtelen homály van,
bolyongó angyalok
     mélyén magadhoz kötsz.
Csillagoknál többet
     sohasem kívántam.


IV.

Csillagoknál többet
     sohasem kívántam,
tér-idő határán
     kerestem egy mezsgyét,
fejtettem a rendszert,
     gyémántot kotortam,
fájó, vak tudattal
     látni képtelenség.

Tér-idő határán
     gyémántot kotortam,
fájó, vak tudattal
     kerestem egy mezsgyét.
Fejtettem a rendszert,
     sohasem kívántam,
csillagoknál többet
     látni képtelenség.

Csillagoknál többet
     sohasem kerestem,
tér-idő határán
     fejtettem egy mezsgyét.
Tudattal kotortam,
     kívántam a rendszert.

Tér-idő határán
     egy sohasem fájó
gyémántot kívántam
     látni vak tudattal.
A reménytelenség
     cikázik a tájon.

 

Versek

abc | dátum