A Nap beárad, az Idő  ömlik
a vízszintesre tárt ablakból az ágyra,
a ferde gipszkarton falon
megremeg egy kaszáspók lába.

Valami furcsa összefüggés
a fény és az évek között.
Ha leírom, nincs köztük semmi.
Csak szánni való, ahogy működök:

a tömeggel bírók mozgása véges.