Igen, mint a méhkirálynő a kaptárban,
a herék rendre bemocskolnak,
szülöm a petéket, mint a gép,
pempővel etetik fájdalmam, hogy bírjam,
nem látok napfényt, csak rajzáskor,
a tér és a repülés kínoz,
elhanyagolt izmaim és szárnyam,
a tömeggyártásban eltorzult ízeim
recsegnek, gyötörnek, de visznek
újabb palotámba, újabb börtönömbe,
én vagyok a méhkirálynő,
szolgák szolgája, fajipari nagyüzem,
s csak akkor szabadulok föl,
ha világra hozom
szerencsétlen utódomat.