Júdás
Csókkal
árvulsz el, barátság,
határokon túlra mentem, gyönyörű volt, néma hátság, csúcsok, hóval ellepetten. Kristályvizű tavaidban fellobbant kihűlő fényem, fenyves-zúgó szavad itt van, múltam poros rakterében. Lankáidon heverészvén mélykék egedben fürödtem, fölülről a hollók nézték, hogy pihenek elgyötörten. De örökké ez sem tartott, lejárt vízummal kezemben visszanéztem a határról: mindent, mi volt, tönkretettem. |