Közös sziget szült minket a semmibe,
én ősnemes, nemzet-fia, harci tűz,
   s te szent, te Múzsa! Méz-szavakkal
        fond violád a szívembe, Szapphó!

Legyen szerelmünk égi, igaz s örök,
lényegtelen, hogy csókokat én sosem
   adok neked, s te nem fogadnád,
        úgyis enyészet a test jutalma.

De szellemünk és drága kezünk nyoma,
mit itt hagyunk majd, atkalakott lapok
   poros vidékén, hírül adja,
        mennyi a mennyei nász jutalma!