1. versszak:

Négy sorban megidéz nekünk a szerző
a halál-alakok közül kevéskét.
Formájában az antik és szimultán
mezsgyéjére került talán, szerintem.


2–7. versszak:

Itt rátér a nagyobb magyar nevekre,
és költői halálukat leírja:
Tóth Árpád, Ady, majd Arany, Balassi,
s Kosztolányi Dezső után Petőfi.
Mindhez formailag saját, kimódolt
hangján szól, beleszőve még magát is.


8–11. versszak:

Transzcendens vonalon mozog, beszéde
inkább ódaszerű, de nem magasztos.
A fentebb megidézve lettek útját
Khárón, mint a halál, dicső szavakkal
zengi, bár nekem az kicsit szokatlan,
hogy angol szavakat kever be néha.


12. versszak:

Ellenpontja talán a fentieknek,
ebben zárja a mű szokatlan ívét
szerzőnk, s mint patológus orvos,
jegyzőkönyvezi az halál beálltát.


Ajánlás:

Hajrá, fogyjon az út, fiúk, siessünk!