Bús düledékeiden megpihenek most, Huszt.
Csend van, a felleg alól már száll fel az éjjeli csillag.
       Szél kele, mintha a sír ontana ősi szelet,
s csarnoka romjai mellől rémalak integet énrám.
       És mond: "Honfi, mit ér elpityeredni ma már?
Régi korok köd lepte világát visszamerengni?
       Messze jövendővel vesd a jelent öszve!
Hass és alkoss, meg gyarapíts, hajrá, Magyarország!"