Mint az idő, úgy csobog át
ujjaim között a patak.
Vizét, ahogy az elme a pat- és
maternális beidegződéseit,
fenyvesek és lágy ívű rétek
gyanta- és vadvirágszagú
közegében gyűjti,
a körforgás rájuk eső részéből.

Agyszerűen barázdált, szürke vidéken
patakom és számos kollegája
megszokott mederben csobog
a legalacsonyabb pont felé,
hogy a duzzasztógát mögött
megrekedve várja hasznosulását.

Lábamat lehűtöm. Valamerre kilépek.