Mondd ki tagadja
      hogy kiragadva
a szürke időből az égbe kerül
   az ki velem jár
      s benne a nektár
végre kicsordul a vér nemesül
   küldd ide bátran
      fölviszi szárnyam
megmutatom neki mennyire szép
   lenti világom
      s majd ha lerázom
vad zuhanása kimossa eszét
   s arra ki érdem
      nélküli pénzen
vette magának a tiszteletet
   kripta-sötét vár
      s közben a létrán
lent maradó fütyül új szeleket
   és te dilettáns
      ostoba kortárs
nagyszerűségem a szádra ne vedd
   hangod elolvad
      s nincs az a holnap
melybe’ citálhatnák a neved
   kár hogy e tépett
      furcsa vidéket
senki ma senki se zengheti meg
   mert tovaszálltam
      a hangom a szárnyam
drága uram nemes Eszme tied!