Bízd rám magad, s a vak vezet
Már nem vágyom rád, egy vagyunk.
Magányra vágyom, csak veled, zsibong közösbe tett agyunk, bízd rám magad, s a vak vezet. De közben minden perc hasít közénk egy véres megszokást, és élvezem, ha nem vagy itt, a tőled kongó nagyszobát. Nem hiányzol már: én magam vagyok hiányos nélküled. Szerelmünk végre létra, rang, egy kulcsra váró épület. |