Egy, csak egy legény van fekve még a bárba’,
kit az ének előtt utolért az álma,
a három kis kugli közül ő az egyik,
kinek jogsija van, s most is azon fekszik.
Ébresztgetik szelíd sámsoni pofonok:

– Mi van veled, öcsém?
                                      – Rendszerint dobolok.
De ha egy csapatban a folkmetált¹ játsszák,
megugrasztják inas kezeim a brácsát:²
ha Paganini³ az ördög hegedűse,
a brácsán lehetnék én az ördög öccse.
– Na, megjött az arcod. Jó, hogy magadnál vagy.
– Másnál nem lehetek. Figyelj, ha alábbhagy
ennek az ijesztő álomnak a vége,
bizony szomjazni fog ez a száraz gége.
– Igyál mentesvizet, szépen, literszámra,
és velünk jössz. Kukás, neked itt a számla,
és hogy el ne veszítsd remegő kezedet,
adjad csak a kulcsot, megint én vezetek.

Hogy mi volt az úton, néhányan azt mondják,
Sámson felrobbantott véletlen pár szondát,
nem az alkoholtól, azt mind kidalolta,
csak a tüdeje már tudta, mi a dolga.
Nem is terelgették eztán, mint a birkát,
csak nevét egy titkos aktára felírták…
Mi lett az irattal? Senkinek se kellett?
Vagy a CIA-nál fogyott el a pellet,⁴
ezért elégették? Egy biztos, a hűhót
jól jelzi, hogy rá volt állítva egy műhold.
Honnan tudok erről? Hát én bizony láttam
a teljes iratot egy hétvégi házban:
mikor szállítanak, semleges helyszínek
között adnak-vesznek, ezáltal senkinek
nem szúrják a szemét; engem meg a munkám…
(ilyet tudtotokra mi sem adhatunk ám,
akik csak a szélről legeljük a rétet:
mit nem kockáztatunk, tudnak olyan tétet)
…szóval arra jártam, és ott egy asztalon
nyitva volt az akta, ez volt az alkalom.
Amit ott olvastam, mit előtte láttam,
jobban belém rögzült, mint a saját lábam.
Bárcsak átadhatnám egyben most a cuccot,
de akkor ti többet biztos nem alusztok.
Menjünk hát sorjában: hősünket figyelik,
s nemrég szonda robbant, sorban a tizedik.

– Nem állunk meg többször, hányj ki az ablakon!
– De kérlek, ezt tiltja jól nevelt alkatom!

Míg Kukás s a Kugli mindezt megtárgyalják,
Sámson felkotorja a CD⁵-tár alját:
eltemetett kincsek, mikor Kukás még bent
volt a sűrűjében, spanolta a Maident,⁶
de nem csak a britek korongja dedikált,
talált sorszámozott demó-Metallicát,
Megadeth, Manowar, System of a Down,⁷ jaj,
tele az ezredvég fémkohászatával!
De ő tovább pakol, míg az otthon karcolt
lemezeknél keze s figyelme leparkolt.
– Na, ez vajon hogy szól „Vasreszelék” néven?
S forog már a korong a nagyhangú gépben.

Kukás tiltakozik, de tehet bármit ő,
felsípol a garázshangú erősítő,
s míg a menedzser úr próbál szabadkozni,
visszakiabál az ablakból a Kugli:
– Honnan ástad elő ezt a rozsdás tárcsát?
Figyeljetek, most jön: én zúzom a brácsát!

S valóban, félpercnyi dús, málházós riffek⁸
után elcsattan az alföldi seriffek
karikás ostora, s megszólal a szittya-
folk, s a szívük kilő, mint a vasparittya.

Fülük hozzászokik a tákolt acélhoz,
s eszelős tempóban érkeznek a révbe.