Baj az, ha fáj az értelem.

Vagyis ha diszkrepancia
van abban, amit gondolok,
miről tudom, hogy tenni kéne,
és abban, amit megteszek.

Két út lehet: vagy elveim
kell venni visszább, s elfogadni:
csak az vagyok, amire képes;
vagy ideállá felfajulni
és elmorzsolódni a célig,
amit egészen eltakar
az elvárások horizontja.

Egyik se tetszik. Jobb nekem,
ha néha épp az értelem
taszít a sárba, ránt a fénybe,
vagy épp lehagyva önmagam,
az értelmen túl megtalálom
mindazt, amit nem értek el.

A többi meg nem érdekel.