Mint
az idő, úgy csobog át
ujjaim között a patak.
Vizét,
ahogy az elme a pat- és
maternális
beidegződéseit,
fenyvesek és lágy ívű rétek
gyanta-
és vadvirágszagú
közegében gyűjti,
a körforgás
rájuk eső részéből.
Agyszerűen barázdált,
szürke vidéken
patakom és számos
kollegája
megszokott mederben csobog
a
legalacsonyabb pont felé,
hogy a duzzasztógát
mögött
megrekedve várja hasznosulását.
Lábamat lehűtöm. Valamerre kilépek.